Annali Conventorum de Arci Lapide Draconi

A Lovag meg sem lepődött a helyen, amelyre végül kilyukadt. Sövénnyel szegélyezett út és köd. - Már megint Normandia - sóhajtotta. Nem szerette ezt a helyet. A múltkor is itt vallott kudarcot márpedig a Megbízó nem szereti ha hibáznak. De hát ki az ördög gondolta volna, hogy nem a pénz volt a fontos hanem a kölyök! - dörmögte idegesen. Rosszkedve fokozódott, amikor a Megbízótól kapott csecsebecse jelezte, hogy megint közel került Château du Hoc-hoz. Igaz 15 mérföldnyire nyugatra tőle, de akkor is elég közel.

Léptek hallatszottak. A Lovag előhívta ködharcosait és lesben állt. A ködből azonban a valaha látott legfurcsább alak bukkant elő. Lovag volt, de vagy 7 láb magas, szikár, az arca beesett halálfejszerű, amelyet egy sasorr tett még jellegzetesebbé. Lánccsuklyáját hátravetve viselte, sisakja nem volt, őszes haja nedvesen tapadt koponyájára. Hátára egy hosszúkard volt szíjazva. Az egész figurában volt valami fenyegető.

A Lovag pillanatnyi habozás után jelt adott, majd előlépett. - Add meg magad! Körül vagy véve! Csak az értékeid kellenek, no és a fegyverzeted. Jobb ha szépszerével átadod vagy különben megölünk. - kiáltotta fenyegetően. A hatás azonban most más volt mint korábban. Az áldozatok ugyanis vagy remegve engedelmeskedtek, vagy az értelmetlen harcot választották. Az Idegen azonban egyiket sem tette. Halálfej szerű arca mosolyra húzódott és száraz kacagásra fakadt. Még hallgatni is rossz volt - mintha csontok kopogtak volna.

- Ugyan miért adnám meg magam? Michael of Longsword vagyok és nem félek tőled. A katonáid pedig - és itt hessegető mozdulatot tett a kezével - nem árthatnak nekem.

A mozdulat hatására a ködharcosok halványodni kezdtek, majd lassan elenyésztek.

A Lovag megdöbbent. Az Idegen nem volt mágus, ezt tisztán érezte, de akkor hogyan? Pánikba esett. Megmarkolta a nyakában függő amulettjét, majd a megnyíló hasadékon át távozott. A fülében még sokáig csengett az Idegen hátborzongató kacagása.

A Lovag távozása után az Idegen elégedetten dörzsölte össze a kezét és folytatta útját Château du Hoc felé.

Kedden hatra gyertek ide hozzám mert 4re megyek Budakalászra, és nem fogok visszaérni. Persze lehet előbb is jönni, Alyr elvileg itthon lesz.

Mivel nekem mindennapra legaláb egy zh esik, nem tudom garantálni, hogy tudnék játszani. Ezek sajnos mind fontos zhk:(

Etienne fáradtan dőlt a kapunak. A várban a szolgálat nem volt nehezebb mint korábbi szolgálati helyén, de hát az éhínség... No igen az éhínség. Az Úr bosszúálló keze immár negyedik éve nem mozdul Frankhon felől, hiába a nép, a püspökök és érsekek buzgalma, a termés negyedik éve rossz. Így van ez itt is, habár az itt élők nem szűkölködnek annyira, igaz nem is dőzsölnek. Az Úr különös kegyelme folytán a gabona nem üszögös mint máshol és az egerek sem dézsmálják meg az amúgy is kevés termést. Persze - és ez főleg Juliette véleménye - az úr és barátai el tudnák érni, hogy a környéken, de akár az egész hercegségben se legyen rossz a termés, csakhát vigyázni kell, hogy szó ne érje a ház elejét. Még csak az hiányozna, hogy az Úr néha igencsak túlbuzgó szolgái megsejdítsék mi fogyik a vár tisztes falai közt. Nem kell megtudniuk kivel barátkozik a lovag úr. Esetleg rábukkanának az öreg Nicolas mesterre és kiderülne, hogy az öreg jóval túl jár a 200-ik életévén. Ez senkinek nem hiányzik. Hiszen pont az öreg mester praktikáinak köszönhető az elfogadható termés? No és milyen jól álcázták a "szent ereklye" körbehordozásával. Igaz csak egyszer tudták megtenni és az is majdnem balul sült el. Az öreg ugyanis - hiszen napjainak java részét alvással tölti - majdnem elaludt varázslás közben. 

No igen az éhínség. Igaza lehetett a régi tanítónak amikor megpróbálta Etienne fejébe verni a tudást, hogy ember embernek farkasa. Az éhínség előhozta az emberek rosszabbik oldalát az egyszerű pórtól kezdve a hercegekig és királyokig. Mintha az éhezés megőrjítette volna őket. A régebbi békésnek mondható életet a szakadatlan gyanakvás és harc váltotta fel. A vár népe úgy-ahogy ki tudta vonni magát alóla, de a mesterek szerint ez csak elodázza az elkerülhetetlent.

Kaput nyiss! Az őrparancsnok hangja rántotta vissza Etiennet a valóságba. kaput nyiss hányszor mondjam! Mozogjatok lustaságok és szedjétek össze magatokat! Lakat legyen a nyelveteken és a fejetek legyen még üresebb mint lenni szokott! - Miért? - kérdezte egy katona. - Csak nem csuhások jönnek már megint? Vagy maga a püspök? - Rosszabb. - Mondta az őrparancsnok, majd félve suttogta: - Egy Quesitor.

Nos akkor jövő héten ugye MAGUS parti lesz általam mesélve.

Szeretnék a hét folyamán mindenkitől kapni egy előtörténetet amiben leírja, hogy ki ő, honnan jött, hová megy, mit akar az élettől, meg effélék.
Elöljáróban: Shadon lesz, 4-6. szintű parti, nem baj ha a számadatokat csak jövő héten kreáljuk meg, de addigra mindneki találja ki, hogy milyen karaktert hoz. (segítség: a 4-6. szint már nem kezdő, kellően dörzsölt és az első kalandjain már túl van. Még nem híres (elvileg) de lehet már akár gazdag is. )
Nehezítés: Az előtörténetben nem árt ha szerepel (de csak ha idősebbek vagytok) hogy egyszer együtt kalandoztatok egy Deradal ves Parratich nevű shadoni bajvívóval, aki már akkor sem volt fiatal, most meg már régen visszavonult.
Ha ifjak vagytok akkor majd megoldjuk.

Továbbá döntsétek el, hogy ismeritek-e egymást és ha a döntés megszületett akkor akár itt is bemutatkozhattok egymásnak.

Addig is forgassátok a szabálykönyvet, szükség lesz a tudásra.

 Üdvözlet.

 Adós maradtam még az Agnus és Wolfgang apja által írt levél megfejtésével, illetve az ott elbújtatott információk felfedésével.

Kedves fiaim Wolfgang és Agnus! Örömmel olvastam leveletek. Egy új birtok nagy felelősséggel jár és komoly kihívásokkal, így ha nehézségek merülnek fel, azt ne vegyétek nagy tragédiának. Higgyétek el, mihelyst megoldódik, már nem is tűnik olyan nagynak az a probléma.Nyugodt a szívem, hogy a szomszédsággal jól kijöttök. Az nagy előny! Ilyenkor a pokol hatalma sem vesz rajtatok erőt.Atyai szívem különösen büszke rád Wolfgang fiam, aki megajándékoztál első fiúunokámmal. Gyóntatóatyád Asztrik testvér ezúton küldi áldását rád és fiadra. Remélem az unokám eszik rendesen? Emlékszem ti hároméves korotokig éltetek anyatejen.A galambbal elküldött rövidke üzenetben kért tractatust mellékelten küldöm. Kérlek adjátok át Benedictus apátnak ismételten jókívánságaimat és hálámat, amiért ügyetekben – fontos útját megszakítva- nálam eljárt. Háromszor áldott az ilyen ember!Agnus fiam. Eckhardt mester üdvözletét küldi és kér, hogy az ígért tükörről ne feledkezz meg. 

Sokszor ölel bennetek büszke atyátok.

1. Beneictus apát háromszor áldott.  Háromszor nagy görögül Triszmegisztosz. Vagyis Benedictus apát Hermész rendjének a tagja. 2. Tükör által homályosan látunk. Vagyis van valaki aki nem az, mint akinek mutatja magát. Ennyi.

 

No hát emberek az van, hogy nekem csak a hétvége jó, mert mindennap sokáig vagyok bent. szerda-csüt-péntek meg nem jó se Alyrnak se Erynek.

Keddenként nálam mindenkinek jó lenne? Nekem úgy néz ki, hogy megfelelne, és ismerve a népet, a szerda-csüt-péntek kiesik. 

No?:)

 

Körkérdés: Augusztus 5-én kedden kinek lenne jó? délelőtt is kezdhetünk. Helyszín: Momo rezidencia.

Mikor legyen? 

Még mindig lehet nálam:)

Nos akkor hétfőre összehívom a Conventust. Hely és időjavaslatokat kérek!

Nos tehát. Július 1-re újra összehívnám a Conventust. Tudom, hogy Bennek ez nem jó, de szeretném megalapozni a liveot és még a tábor előtt befejezni az ereklyés kalandot. Apropó! Az Aquincumi nénik örülnének némi magánásatásnak a múzeum területén?

A héten alternatív időpontként még csütörtök délelőtt merülhet fel.

Vélemények?

Halihó!

 

Kommentben kérnék mindenkitől (nem személyiségenként, hanem en bloc ;)) reakciót, hogy mikortól lenne jó conventus nekije. E. 

OUT

Hahó Mindenki!

Jelezzetek, légyszi, hogy kinek hogy alkalmas/nem alkalmas a jövő kedd Conventusolásra!

Addig is jó hétvégét, meg tanulást, meg munkát, meg lazsálást, kinek hogy.

Momo

Out:

Mély fájdalommal tudatom, hogy az eheti Conventus elmarad. Szipp.

KM 

Out: 

Jövő kedden az albertdorfi rezidencián kompletóriumkor újfent Conventus.

KM

no, itt a következő. nem garantálom, hogy élvezhető, ezzel többet vacakoltam, bele kellett rázódnom a hangulatba-stílusba (meg nem is emlékeztem az elejéről mindere), talán valamelyest sikerült, ha mégsem, akkor bocsánat.
- b.

----

Anno 950. Ager Draconis, Pentecoste után három nappal, Maius Idusa előtt egy nappal.

Miként az Írás mondá, »Ne távozzatok el Jeruzsálemből, hanem várjátok meg az Atya ígéretét«, úgy minékünk sem szabadott túlságosan messzire eltávolodnunk Drachenfeld erős várából, jóllehet, nem Megváltónk kegyes parancsára (bár úgy lenne! de a világ öregszik és teste lassan az enyészeté lesz), inkább bölcs megfontolásból, melyre az előző napi vendéglátás után jutottunk. Látszólag tettünk így, az Isten látja bűnös lelkem, mert visszamentünk ugyan, de nem mindnyájan - imígyen egyszerre tartottuk és szegtük meg ki nem mondott fogadalmunkat -, nehogy feltűnést keltsünk vele s újra el kelljen viselni szomszédaink korholását, mert ki felebaráti szeretettel viseltetik szomszédai iránt, azon a pokol kapui sem vesznek erőt. De túlságosan elkalandoztak gondolataim s a nyelvem, mely nem illik egy igazi szerzeteshez, annál inkább tartózkodnia kell tőle a magamfajta bűnös léleknek. Az alább történtek egy részéről csak későbbi elmondás alapján számolok be, megeshet tévesen. Az Isten bocsássa meg vétkeinket s igazolja majdan az Ítélet Napján, hogy pusztán a jószándék vezérelt, mikor e sorokat írtam.
Mint írtam volt, elakadtunk a rejtvények kusza labyrinthusában, azonban nagy erőfeszítések árán, s Krisztus segedelmével előrébb jutottunk, ha nem is sokat. Rájöttünk, a levél egyik utalása talán a tündérekre vonatkozik, nem pedig emberi - s ennélfogva gyarló, kivéve Benedictus apát urat, áldassék az ő neve! - szomszédainkra. Attól való félelmünkben, hogy Ezüsthaj - ó, minő káromlás! az Úr bocsássa meg nekem e szentségtörő név leírását! - már megtalálta, amit keresünk, s abbéli reményünkben, hogy megtalálhatjuk, honnét hordta el a köveket, amelyeket várunk megerősítéséhez szolgáltatott a tisztátlan mercator Fülöpön keresztül, úgy határoztunk, hogy, ha Isten engedi, néhányunk visszamegy a romokhoz s ismét körülnéz, hátha talál valamit az Úristen segítségével lelkiekben felvértezve és megerősítve. Végül Paulus úr, Lucius úr s Roland úr vállalkoztak az útra. Vissza is mentek, s a tavasz Romvárosba visszatért, a fákon valamely erdei madár dalolt zokogva, ríva, mintegy baljós előjelként. A romok közt különböző irányba indultak el, mígnem Lucius és Roland urak belé nem botlottak Ezüsthajba, kinek neve a legsötétebb káromlás az Úristen szent színe előtt. Az az átkozott aljas eszközökkel megbontotta Lucius úr elméjét s a romok felkeltek ellenük, a Sátán szolgája megmozgatta az ősi köveket, mert miként az Írás mondja, »az Úr nem volt ott a földrengésben«. Futottak az áradat elől, elérték Paulus urat is, Lucius úr azonban elméje megbomolván elviharzott mellettük, egyenesen be az erdőbe. mint aki megőrült valamely irtózatos dolog látásától s minél messzebb akar kerülni előle, amennyire csak lehet. Paulus és Roland urak egészen a Romváros széléig futottak, ott megálltak s letérdelvén buzgó imádságba kezdtek, Krisztusba vetett mélységes bizalommal. Az Úristennek köszönhető, hogy imáikat meghallgatván az áradat elhajolt előttük s kikerülte őket, bár Roland úr könnyebben megsérült a vállán, de a páncélját fényesre súrolta a törmelék. Mindeközben hatalmas szélvihar kerekedett, »az Úr nem volt ott a szélben« s a Sátán szolgájának hangját hallották, immár a maga kénköves valójában, mely a mező elhagyására sürgette őket. Az urak azonban megpróbálták megkeresni az eltűnt Lucius urat, de nem találták, estére pedig - felszerelés híján - nem akartak maradni, így hazaindultak. Az otthon maradottak - így én is - gondterhelten fogadták szavaikat, s elhatározták, hogy másnap megkeresik Lucius urat. Így is lőn, Lory s Roland úr másnap reggel laudes után nem sokkal visszaindultak az erdőbe. Követték a Lucius úr által vágott csapást, azonban az kisvártatva véget ért. Ekkor valamely isteni sugalmazástól vezérelve felnéztek a magasba s látták, hogy az ágak közt valamiféle gallyakból összeeszkábált lakhely van. Roland úr némi nehézségek árán, de felmászott s ott találta Lucius urat, aki éppen aludt. Épp azon volt, hogy magával vigye lefelé, mikor egy tündér jelent meg a háta mögött. Az öregembert azonban - pogánysága ellenére - minden bizonnyal az Úristen parancsa rendelé oda s szándékaiban nem volt gonoszság. Egy kötélhágcsón immár Lory is felmászott s kifaggatták az öregurat Ezüsthaj és más dolgok felől. Mint kiderült, a tündérek az Agnus atyjaura által írt levélben szóba kerülő tükrök segítségével utaznak. (Nem tudom, s csak remélni merem, hogy eme tükrök nem a Gonosz förtelmes és alávaló eszközei a jámbor lélek megrontására. Az Isten óvjon mindannyiunkat testvéreim!) Azonban az urak megtudták azt is, hogy nem mindenki képes a tükrökkel utazni, bár a tündér-lét nem feltétel, valamely más, rejtett mágikus képesség szükségeltetik hozzá. Lucius úr végül felébredt (két óra múltán, amint azt az idős lény megjósolta az uraknak érkeztükkor) így az urak még jóval napszállta előtt visszaérkeztek a várba. Nem sokkal utána érkezett egy hírnök, sebes lovon, s az apát úr bizalmas és fölöttébb meleg hangvételű üzenetét hozta, miszerint találtak valamely kőtöredéket, amely szerinte érdekelhet minket. Állítása szerint a töredéken írás s ábrák találhatók, úgy hiszem, a mi titokzatos Romvárosunkból való. Bár mily különös, az a pokolfajzat ezúttal nem akadályozta meg a levél célba érését, hacsak nem valamiképpen az ő tervének részét képezi ez a nem várt fordulat, de ettől az Isten óvjon meg mindannyiunkat! De nem fürkészem az előttünk - csak remélem, hogy az Úristen szándéka s nem egynémely gonosz lények rút cselvetése által - szándékoltan homályba burkolódzó jövőt, inkább imával dicsérem az Urat s esdeklem, mutasson útmutatást nekünk ezekben a fölöttébb sötét időkben, nehogy a Gonosz csapdája veszejtsen el minket. »Ne nekünk, Uram, ne nekünk, hanem a te nevednek szerezz dicsőséget!«

Mint az az alábbiakból kitűnik, némiképp belelkesültem a blog meglétén, úgyhogy megpróbáltam stílusosan megfogalmazni a kedden történteket, miként Momo kérte vala. Khm, szóval lehet, hogy erőltetett meg minden, elnézést érte, maximum leveritek rajtam. :) Ja, és szóljatok kommentben/külön postban, ha valamit kihagytam, mert az lehetséges. (A Celanói Tamás- és a Ranke-intertextért szintén elnézéseteket kérem, nem bírtam megállni. :D)
- b.

----

A kódexlap épen megmaradt, de nehezen olvasható, néhol tisztán látszanak utólagos javítások, betoldások nyomai, feltehetőleg ugyanazon szerzetes kezétől származnak.

 

»Videmus nunc per speculum et in aenigmate«, miként az Apostol mondja s ez a mostani időkre különösen igaz, midőn a világ elaggott, arca ráncos és bibircsókos lett a megannyi elkövetett bűntől s közeleg az Antikrisztus... Bár méltatlan vagyok rá, megkísérlem leírni az elmúlt napok történéseit, szolgáljon majdan tanulságul az utókornak, s ezúton szerezzenek tudomást róla azok is, kik nem lehettek jelen az alant következő csodás és kevésbé csodás események színhelyén.
Mint az tudott, Benedictus apát - háromszor legyen áldott az ő neve! - és Von Saucken szomszédunk meglátogatott minket s mi szerény hajlékunkhoz mérten igyekeztünk őket megvendégelni. Mint tudjuk, az apát úr átnyújtotta Agnus úrnak tiszteletreméltó atyja levelét - kódexbe rejtve, mily bölcs elmére vall ez! -, melyben fölöttébb érdekes dolgokról esik szó s melyekre legott fény derül majd, de ne szaladjak előre a történet fonalában, ó, én balga, az Úr bocsásson meg vétkeimért. Ebéd után Saucken úr meggyőzte Agnus urat - s vele együtt minket is - arról, hogy végezzük el amaz sokat vitatott enyhítő rítust (mely hithű keresztényekhez illő cselekedet) az ifjú Nicholason. Megkérdeztük az apát urat is, s jóváhagyta és áldását adta a dologra. A szertartás minden gond nélkül végrehajtatott, ugyan az ifjú haja már kevésbé aranyló színű, mint annak előtte volt, de ettől eltekintve ép és egészséges, az Úr tartsa meg ebbéli állapotában! Ezután Saucken úr imádkozni kívánt a várkápolnában, s mi természetesen nem tagadtuk meg tőle ezt, mondván, hadd vegyen lelki táplálékot is magához a testi étek után. Gyónni is kívánt, azonban meglehetősen tiszteletlen módon - bocsássatok meg, testvérek, hogy ily szavakat merészelek pergamenre vetni, csupán a színtiszta igazságot írom, úgy, ahogyan az megtörtént - nem valamely szerzetesünket, tiszteletreméltó Petrus testvért, vagy fölöttébb vétkes ennen magamat kérte meg rá, hanem a kíséretébe tartozó saját papját, bizonyos Dominicus lovagot. Nevezett Dominicus lovag végül egy idő után elhagyta a kápolnát, Saucken úr azonban estig nem mozdult ki, olyannyira, hogy még vacsorára sem tartott velünk vesperáskor. (Amit mi fölöttébb gyanúsnak véltünk, de nem szóltunk, tartván magunkat a Regulánk tanításához: »a hallgatás kedvéért néha még a jó beszédektől is tartózkodnunk kell, mennyivel inkább kell a bűnnek büntetése miatt a rossz szavakkal felhagynunk«.)
De megint előreszaladt bűnös elmém, bocsássátok meg nékem, jó testvéreim, az Úr legyen kegyelmes mindannyiunkhoz!
A szertartás után beszélgettünk a tiszteletreméltó apát úrral, s hű segítőm, Roland lovag észrevette, hogy a tisztelendő atya felettébb zavart, már-már ideges, feszült. Ezt csöndben jelezte a többieknek, de nyíltan nem szólt róla semmit. Azonban az Úr úgy akarta, hogy Agnus, nyughatatlansága folytán rákérdezzen az apát úr zavartságára, mire ő megvallotta nekünk, hogy Agnus úr nemes atyjától távozóban kisebb incidens érte őket. Valamely harcosok támadtak rájuk, fekete köpenyben, de nem tudták kivenni, kik a támadóik. Lándzsával harcoltak, tehát semmiképp nem lehettek a pogány magyarok, akik nyilaikat magától az ördögtől szerzik be, tudatosan eladván ezzel lelküket a Gonosznak. Ráadásul amaz pogányok rögtön megismerszenek kutyaképükről s Istent káromló kiáltozásaikról, míg emezek köpenybe burkolóztak s szavukat sem igen hallatták. Azonban - Jézus Krisztusnak hála - az apát úrnak sikerült a vezetőjüket jobban szemügyre vennie, s mint mondta, hosszú haja ezüstszínt öltött, s mi rögtön tudtuk, kiről van szó. (Őrizkedjen bűnös kezem attól, hogy leírja ama sátáni, Istenkáromló nevet!)
Végül, az idő rohanása folytán az apát úr itt maradt a várban éjszakára, akárcsak Saucken úr. Az éjszaka nyugodalomban telt, s másnap vendégeink rögvest laudes után útra is keltek, ki-ki a maga útján. Ismételten figyelmeztettek minket, hogy óvakodjunk a tündérek erdejétől, bár kétlem, hogy mi, végtelenül bűnös lelkek ezt megfogadnánk, lévén Ottó urunk parancsa nem tűrhet halasztást - hacsak az Úristen másként nem dönt, mert kifürkészhetetlenek az ő útjai.
Őrizkedj elmém s kezem, nehogy hamis dolgokat írj a most következőkről, mert a nap folyamán feltárult előttünk sok talány, s megértettük, ami eddig homályban volt, bár még nem érkezett el az Ítélet Napja, s valóban, rövid eszmélésünk után zavarunk csak megnövekedett legott. Miután vendégeink eltávoztak, Agnus úr szívélyesen megmutatta nekünk atyja levelét s segítségünket kérte, mivel több dolgot is kifogásolni volt kénytelen a levél szövegét illetően; s csak remélni tudtuk, hogy nemes atyja nem őrült meg, Isten óvjon minket az ily' bűnös gondolatoktól. Bár Lucius felvetette: könnyen lehet, hogy a rajtaütés következtében nem is Agnus nemes atyjaurának levelét olvassuk, s ennek köszönhető a szöveg zavaros volta, azért mi nekiálltunk a titok megfejtésének - s lássatok csodát, az Úr megsegített minket végtelen könyörületességében, áldassék az ő neve! Történt ugyanis, hogy sikerült megfejtenünk az emberi elme által kifundált rejtvény egy részét, legott feltűnt, hogy a kódex harmadik fóliánsa felettébb tej szagától bűzlik (anyatej, miként a szöveg mondja, vagy közönséges tehén teje? ki tudja ezt eldönteni?), s gyertyaláng fölött melegítve egy térkép tűnt sóvár szemeink elé azon egykori pogány városról, amely az erdő közepén fekszik, s jelen állapotában igencsak lepusztult látványt nyújt. Minderre a szöveg maga vezetett rá minket, amelyet, ha Agnus úr engedi, mihelyst eljön az ideje, lemásolok eme lapokra is, nehogy feledésbe merüljön, ha mi már nem leszünk. Tovább azonban egyelőre nem jutottunk, mert az Úristen megvonta tőlünk, bűnös lelkektől segedelmét s újra köd és homály zavarta meg elméink tisztán látását. Ez jelenlegi helyzetünk, azonban bízom benne, ha imáinkkal hosszasan kérleljük az Urat, újból megsegít minket s eljutunk e rejtélyes történtek végére. Hamarosan matutinumra harangoznak, abbahagyom az írást.
Leírtam mindezt én, melki Adso, az Úr 950. évében, Pentecoste előtt négy nappal. Könnyen lehet, hogy a Gonosz elhomályosítá elmém s bűnös kezem elfelejtett megemlékezni más, fent említett napokban történt dolgokról is, ez esetben bocsássátok meg vétkemet testvéreim, s igazítsatok ki, ha helytelenül emlékeznék.

Mostan megpróbálom beszúrni jól az Éjféli operabemutatót meg a Hófehérke és a Hét elgyötört törpe rádióváltozatát.

Ma bedigiztem őket jól, csak elég béna lett a minőség, meg a feltöltés miatt széjjel kellett vágnom.

 Éjféli operabemutató 1

 Éjféli operabemutató 2

 Éjféli operabemutató 3

 Éjféli operabemutató 4

 Hófehérke 1

 Hófehérke 2

Ha mégse jó a sorrend akkor sorry, én próbálkoztam.

 

Agnus von Austerlitz, Drachenfeld várának ura nevében, az Úr nagy dicsőségében. Üdvözlet mindazoknak akik ezt a krónikát olvassák.

Hogy a történtek feledésbe ne merüljenek, s hogy okulásul szolgáljanak a jövendőnek, a történt csodás és egyszerű dolgok leírattatnak, folytatván a már régen elkezdett hagyományt, Agnus úr parancsára.

Leírom én P. azaz Péter testvér, ki vagyok Drachenfeld kápolnájának papja és Agnus úr, valamint a Mindenség Dicsőséges Urának alázatos szolgája.

Kelt Drachenfeld, az Úr megtestesülésének 950. évében, Szent György napja utáni hét szombatján.