Annali Conventorum de Arci Lapide Draconi

Mint az az alábbiakból kitűnik, némiképp belelkesültem a blog meglétén, úgyhogy megpróbáltam stílusosan megfogalmazni a kedden történteket, miként Momo kérte vala. Khm, szóval lehet, hogy erőltetett meg minden, elnézést érte, maximum leveritek rajtam. :) Ja, és szóljatok kommentben/külön postban, ha valamit kihagytam, mert az lehetséges. (A Celanói Tamás- és a Ranke-intertextért szintén elnézéseteket kérem, nem bírtam megállni. :D)
- b.

----

A kódexlap épen megmaradt, de nehezen olvasható, néhol tisztán látszanak utólagos javítások, betoldások nyomai, feltehetőleg ugyanazon szerzetes kezétől származnak.

»Videmus nunc per speculum et in aenigmate«, miként az Apostol mondja s ez a mostani időkre különösen igaz, midőn a világ elaggott, arca ráncos és bibircsókos lett a megannyi elkövetett bűntől s közeleg az Antikrisztus... Bár méltatlan vagyok rá, megkísérlem leírni az elmúlt napok történéseit, szolgáljon majdan tanulságul az utókornak, s ezúton szerezzenek tudomást róla azok is, kik nem lehettek jelen az alant következő csodás és kevésbé csodás események színhelyén.
Mint az tudott, Benedictus apát - háromszor legyen áldott az ő neve! - és Von Saucken szomszédunk meglátogatott minket s mi szerény hajlékunkhoz mérten igyekeztünk őket megvendégelni. Mint tudjuk, az apát úr átnyújtotta Agnus úrnak tiszteletreméltó atyja levelét - kódexbe rejtve, mily bölcs elmére vall ez! -, melyben fölöttébb érdekes dolgokról esik szó s melyekre legott fény derül majd, de ne szaladjak előre a történet fonalában, ó, én balga, az Úr bocsásson meg vétkeimért. Ebéd után Saucken úr meggyőzte Agnus urat - s vele együtt minket is - arról, hogy végezzük el amaz sokat vitatott enyhítő rítust (mely hithű keresztényekhez illő cselekedet) az ifjú Nicholason. Megkérdeztük az apát urat is, s jóváhagyta és áldását adta a dologra. A szertartás minden gond nélkül végrehajtatott, ugyan az ifjú haja már kevésbé aranyló színű, mint annak előtte volt, de ettől eltekintve ép és egészséges, az Úr tartsa meg ebbéli állapotában! Ezután Saucken úr imádkozni kívánt a várkápolnában, s mi természetesen nem tagadtuk meg tőle ezt, mondván, hadd vegyen lelki táplálékot is magához a testi étek után. Gyónni is kívánt, azonban meglehetősen tiszteletlen módon - bocsássatok meg, testvérek, hogy ily szavakat merészelek pergamenre vetni, csupán a színtiszta igazságot írom, úgy, ahogyan az megtörtént - nem valamely szerzetesünket, tiszteletreméltó Petrus testvért, vagy fölöttébb vétkes ennen magamat kérte meg rá, hanem a kíséretébe tartozó saját papját, bizonyos Dominicus lovagot. Nevezett Dominicus lovag végül egy idő után elhagyta a kápolnát, Saucken úr azonban estig nem mozdult ki, olyannyira, hogy még vacsorára sem tartott velünk vesperáskor. (Amit mi fölöttébb gyanúsnak véltünk, de nem szóltunk, tartván magunkat a Regulánk tanításához: »a hallgatás kedvéért néha még a jó beszédektől is tartózkodnunk kell, mennyivel inkább kell a bűnnek büntetése miatt a rossz szavakkal felhagynunk«.)
De megint előreszaladt bűnös elmém, bocsássátok meg nékem, jó testvéreim, az Úr legyen kegyelmes mindannyiunkhoz!
A szertartás után beszélgettünk a tiszteletreméltó apát úrral, s hű segítőm, Roland lovag észrevette, hogy a tisztelendő atya felettébb zavart, már-már ideges, feszült. Ezt csöndben jelezte a többieknek, de nyíltan nem szólt róla semmit. Azonban az Úr úgy akarta, hogy Agnus, nyughatatlansága folytán rákérdezzen az apát úr zavartságára, mire ő megvallotta nekünk, hogy Agnus úr nemes atyjától távozóban kisebb incidens érte őket. Valamely harcosok támadtak rájuk, fekete köpenyben, de nem tudták kivenni, kik a támadóik. Lándzsával harcoltak, tehát semmiképp nem lehettek a pogány magyarok, akik nyilaikat magától az ördögtől szerzik be, tudatosan eladván ezzel lelküket a Gonosznak. Ráadásul amaz pogányok rögtön megismerszenek kutyaképükről s Istent káromló kiáltozásaikról, míg emezek köpenybe burkolóztak s szavukat sem igen hallatták. Azonban - Jézus Krisztusnak hála - az apát úrnak sikerült a vezetőjüket jobban szemügyre vennie, s mint mondta, hosszú haja ezüstszínt öltött, s mi rögtön tudtuk, kiről van szó. (Őrizkedjen bűnös kezem attól, hogy leírja ama sátáni, Istenkáromló nevet!)
Végül, az idő rohanása folytán az apát úr itt maradt a várban éjszakára, akárcsak Saucken úr. Az éjszaka nyugodalomban telt, s másnap vendégeink rögvest laudes után útra is keltek, ki-ki a maga útján. Ismételten figyelmeztettek minket, hogy óvakodjunk a tündérek erdejétől, bár kétlem, hogy mi, végtelenül bűnös lelkek ezt megfogadnánk, lévén Ottó urunk parancsa nem tűrhet halasztást - hacsak az Úristen másként nem dönt, mert kifürkészhetetlenek az ő útjai.
Őrizkedj elmém s kezem, nehogy hamis dolgokat írj a most következőkről, mert a nap folyamán feltárult előttünk sok talány, s megértettük, ami eddig homályban volt, bár még nem érkezett el az Ítélet Napja, s valóban, rövid eszmélésünk után zavarunk csak megnövekedett legott. Miután vendégeink eltávoztak, Agnus úr szívélyesen megmutatta nekünk atyja levelét s segítségünket kérte, mivel több dolgot is kifogásolni volt kénytelen a levél szövegét illetően; s csak remélni tudtuk, hogy nemes atyja nem őrült meg, Isten óvjon minket az ily' bűnös gondolatoktól. Bár Lucius felvetette: könnyen lehet, hogy a rajtaütés következtében nem is Agnus nemes atyjaurának levelét olvassuk, s ennek köszönhető a szöveg zavaros volta, azért mi nekiálltunk a titok megfejtésének - s lássatok csodát, az Úr megsegített minket végtelen könyörületességében, áldassék az ő neve! Történt ugyanis, hogy sikerült megfejtenünk az emberi elme által kifundált rejtvény egy részét, legott feltűnt, hogy a kódex harmadik fóliánsa felettébb tej szagától bűzlik (anyatej, miként a szöveg mondja, vagy közönséges tehén teje? ki tudja ezt eldönteni?), s gyertyaláng fölött melegítve egy térkép tűnt sóvár szemeink elé azon egykori pogány városról, amely az erdő közepén fekszik, s jelen állapotában igencsak lepusztult látványt nyújt. Minderre a szöveg maga vezetett rá minket, amelyet, ha Agnus úr engedi, mihelyst eljön az ideje, lemásolok eme lapokra is, nehogy feledésbe merüljön, ha mi már nem leszünk. Tovább azonban egyelőre nem jutottunk, mert az Úristen megvonta tőlünk, bűnös lelkektől segedelmét s újra köd és homály zavarta meg elméink tisztán látását. Ez jelenlegi helyzetünk, azonban bízom benne, ha imáinkkal hosszasan kérleljük az Urat, újból megsegít minket s eljutunk e rejtélyes történtek végére. Hamarosan matutinumra harangoznak, abbahagyom az írást.
Leírtam mindezt én, melki Adso, az Úr 950. évében, Pentecoste előtt négy nappal. Könnyen lehet, hogy a Gonosz elhomályosítá elmém s bűnös kezem elfelejtett megemlékezni más, fent említett napokban történt dolgokról is, ez esetben bocsássátok meg vétkemet testvéreim, s igazítsatok ki, ha helytelenül emlékeznék.